II. fejezet
Szerencsenap
„Nem tudtam mit kellene
vele kezdenem, mégis, valami kellett belőle. Ösztöneim azt súgták, hogy
szerezzem meg. Ki tudja miért… Jól éreztem vele magam.” – Justin Bieber
Nem
tudom mit hittél, tényleg, de ha azt gondoltad a magángépeddel és a kedves légi
utas kísérőkkel elbűvölsz nagyot tévedtél. Mégis ez fogadott az első randinkon
pár nappal később. Tudod a szüleim aznap reggel felkeltettek, anyám behívta a
szobámba a sminkesét és az öltöztetőjét, majd kezelésbe vettek. Nem értettem
először semmit, majd a komoly merevség az arcukon eltűnt, s helyette elkezdtek
izgulni. Kérdezgettek rólad, hogy mennyire helyes vagy, remélik én is így
gondolom, hogy csókolsz és hasonló unalmas szöveg. Persze én egyből elküldtem
őket melegebb éghajlatra, de anyu nem így gondolta, ezért ültem a gépeden,
melletted, teljes hercegnői pompában. Na jó, annyira azért talán nem lettem
durva. De a fekete cicás smink, a piros hátul kivágott felső, s a fekete
farmer, vörös magas sarkúval túlzás volt.
-
Tudod cicám befejezhetnéd a hisztit, s gyakorolhatnád, hogy kellene a
barátnőmnek lenned. Pár szenvedélyes csók, ölelés… Tudod, ahogy a szerelmesek
szokták. Odáig kell értem lenned.
-
Majd ha fagy, Bieber – morogtam. Rohadtul nem érdekelt mit zagyválsz össze
mellettem, addig a pillanatig, míg a képembe nem másztál.
-
Na ide figyelj! Nagyon nem érdekel mit akarsz vagy mit nem. Apáddal
megegyeztem, kurvára unom a drámát. Szóval jó lenne, ha szépen viselkednél a
kamerák előtt, és olyan tündéri szerelmes fruskát játszanál, amit a papa
megígért nekem. Különben elég boldogtalan lesz, mert képes vagyok kitálalni a
botrányaidról. Nem csak neki vannak rólad képei a vad bulizásokról.
-
Te egy féreg vagy, Bieber! Egy szemét dög – sziszegtem. Összehúzott szemekkel
néztem rád, arrébb löktelek, vissza a helyedre, a válladnál fogva, majd
kipattantam a fotelből, s elmentem a mosdóba. Legszívesebben felhívtam volna
valakit, de egyetlen barátnőm sem volt. Egyedül voltam ezzel az egész
helyzettel. Magamnak kellett volna megoldanom, viszont lassan ráébredtem, az
elmúlt napokban, hogy nem fog menni. Ha valamit a szüleim akarnak, azt elérik.
Most híressé akartak tenni, ennél is jobban. Soha senki nem követett, de a
szórakozó helyeken mindig megtaláltak, rendszerint tényleg apunál voltak azok a
képek, így nem is foglalkoztam velük. Persze, mikor te ezt megemlítetted rá
kellett jönnöm, hogy hiba volt. Nem éltem a legszebben az éjszakai életet,
szerettem volna ha magánügy marad, amik akkor történtek.
-
Cicám mássz ki onnan, mert leszállunk! – Dörömböltél az ajtón. Megforgattam a
szemeimet. El nem tudod hinni, Justin mennyire idegesítő voltál. Állandóan
önelégült vigyor színezte a képed, minden egyes percben. Amikor leszálltunk,
kéz a kézben elkapott a hányinger. Alig tudtam elfutni a mosdóig. Nem tudom mi
volt a bajom, de akkor biztos voltam benne, hogy ez is a te hibád. Persze
később kiderült, hogy nem… Mégis amikor visszaértem melléd csak még nagyobb
undort éreztem irántad. Bármit képes voltam aznap rád fogni. – Remélem tetszeni
fog a hely, minden Hercegnő legnagyobb álma… - nevettél. Felhúzott szemöldökkel
néztem rád. Azt tudtam, hogy Franciaországban vagyunk, de nem mondtad el a
részleteket. Kíváncsivá tettél. Tudod mindig megtudtál lepni, ezt nagyon
szerettem benned. Sosem unatkoztam, minden nap egy újabb randi volt, egy újabb
hamis ígéret…
-
Hova megyünk? – kérdeztem a kocsiban ücsörögve. Már nem is voltam olyan mérges,
az elmúlt percekben csendben voltál, én a kocsi egyik felében, te a másikban
ültél, kicsit sem érdekelt innentől mit csinálsz, csak a helyszín. Felakartam
készülni minden eshetőségre. Nem szerettem volna kamerákat, képeket, semmit
erről az útról. Persze, mit is vártam? Te voltál a híres Justin Bieber, aki
először jelenik meg az új barátnőjével. Mindenről gondoskodtál, ugye?
-
Megérkeztünk Hercegnő – vigyorogtál, majd mellém csúsztál és megfogtad a kezem.
Mosolyt erőltettem az arcomra, megvártam míg Kenny kinyitja nekem az ajtót, s
kiszálltam. Te nyomban ott termettél mögöttem, átöleltél. Viszont abban a
pillanatban nem érdekelt. Olyan helyre vittél, amit imádtam gyerek korom óta.
Apa tényleg hercegnőnek nevelt, pedig csak egy egyszerű lány akartam lenni,
mégis, imádtam minden pillanatát, ha gyönyörű estélyi ruhákba bújhattam. Ez
volt az egyedüli örömöm egész életemben.
-
Látom tetszik – suttogtad a fülembe. Kirázott a hideg a leheletedtől, kellemes
volt. De ezt akkor sosem ismertem volna el.
-
Imádom Disnleyland-et – vigyorogtam. Próbáltam nem ennyire kimutatni mennyire
eltaláltad az első randi helyünket, de nem ment. Egész álló nap ott virított az
arcomon a mosoly, valamikor kényszerből, valamikor örömből.
-
Tudod, ha nem lennél ennyire makacs élvezhetnénk ezt az egész kapcsolatot… -
suttogtad a fülembe, amikor egy kislány közös képet akart velünk csinálni. –
Látom, hogy a képeket leszámítva élvezed.
-
Nem a társaságot, hanem a helyet Justin – morogtam, majd ott hagytalak, s
mentem a következő játékhoz. Szerettem volna azt mondani, hogy az egész nap egy
nagy kudarc volt, de össze voltam zavarodva. Most már tudom, hogy anya segített
a hely kiválasztásában, ahogy azt is eldöntöttem, hogy tényleg nem miattad,
hanem a vidámpark miatt könyveltem el ezt a napot szerencsenapnak. Most viszont
tudom, hogy azért volt a szerencsenapom, mert egy nagyon kicsit beléd láttam.
Az apró kacagások, mosolyok, amit a kislányoknak mutattál igaziak voltak,
mindig is. Mert ők teszik teljessé a te életed.
