I. fejezet
Éljen az új szerelmespár!
„Ott ült, mint egy mérges
kiscica, vagy talán egy vadmacska? Inkább az utóbbi. Pont ezért választottam
őt. Kellett nekem, beakartam kebelezni, mint egy oroszlán a prédáját.” – Justin
Bieber
Fáradtan
vánszorogtam le a lépcsőn, anyám felkeltett, bár a pokolra kívántam a korai
kelést, mégis igyekeztem a kedvére tenni. Nem mintha megérdemelte volna, nem
mintha számított volna. Amikor leértem a
szüleim a kanapén ültek, így velük szemben, a bőrfotelben foglaltam helyet.
Érdekesen vizslattak, apa kétkedően, míg anya vigyorogva. Tudtam, hogy valami
itt nagyon nincs rendben, hiszen tegnap részegen jöttem haza, lehánytam anya
cipőjét, s a vadi új, drága köntösét. Ezek után minimum egy szörnyű fejmosást
szoktak tartani, vagy megfenyegetnek, ohh vagy a legrosszabb: kötelezővé teszik
a megjelenést – józanon, jó modorral – minden egyes híres hülyeségen.
Gondolhatod mennyire érdekelt ez akkor engem! Utáltam, hogy híresek, utáltam,
hogy anyám nem csak otthon süt és főz, miért kellett neki a TV-ben is? Persze,
minden kísérletem hiába volt addig a pillanatig arra, hogy leszokjanak a
lányunkat is híressé tesszük projektről… S itt jöttél te a képbe. Eltudod ezt hinni?
Amikor apám megszólalt csak pislogni maradt időm.
-
Tudod, elképzelni sem tudom mi a bajod, de meguntam. Meguntuk, hogy állandóan
bulizol, hogy nekünk kell a sajtóval mindent elsimítanunk, mert fogod magad, s
csinálsz egy olyat, mint tegnap éjjel. Hány ember látta azt is? Mondd meg
őszintén Trinky! Mégis hányan? Kik fognak ma felhívni, hogy eladják jó pénzért
ezeket? Mindent megteszünk érted, felfoghatatlan a számunkra miért nem vagy
hajlandó normális emberekkel barátkozni, miért kellenek a drogos alkoholisták!
-
Apa, befognád végre? – ordítottam rá. Elegem volt, nem hittem el, hogy ennyire
vak és igazságtalan egy ember az apám. – Nincsenek normális barátaim, hogyan is
lennének?! Az egész középiskola alatt utáltak, én voltam a gazdag, elkényeztetett,
híres szülők kislánya. Ahányszor szóba álltam valakivel éreztette velem, hogy
utál, s csak azért beszél velem, mert kicsit beakar vágódni a fiúknál. Tudod
mit kérdeztek mindig? Hogy hogy tudnának úgy kinézni mint én! Miért akarták
ezt? Hiszen nem voltam az iskola kedvence, persze mindenki észrevette, hogy a
fiúk imádnak engem, de ezzel nem voltam kisegítve. Utáltam! A kibaszott életbe
magányos vagyok, fogjátok már fel! – oktattam ki őket. El sem tudod hinni,
amint ott ültek, megszeppenve, ugye? Sosem láttad még őket így, és bárhogy
nézzük kétlem, hogy valaha eljönne az a pillanat, hogy ez megváltozzon, nem
Justin?
Azt
hittem ezek után végre megértenek engem, viszont pár másodperc után már újra
merev mosollyal néztek rám. Tudtam, hogy tényleg rejtegetnek valamit előlem.
Persze most már okosabb vagyok, tudom, hogy nem valami, hanem valaki volt, Te.
Édes Istenem, sosem felejtem el, mikor átsétáltál a konyhából a nappalinkba.
Feszes mosoly ült az arcodon. El sem hiszem, még most sem, te az én
nappalimban. Tudod, tényleg nem voltam a rajongód, viszont jól néztél ki, hidd
el. Viszont felfoghatatlan volt a számomra, mit keresel ott, hiszen éppen a
szüleimmel veszekedtem, te pedig csak úgy odasétáltál. Pár másodpercig csak
meredtem rád. Még a gondolataim is elszálltak. Elhiszed? Nem, mi? Pedig el kellene!
Fogalmam nem volt, mi a tervetek. Jól csőbe húztatok Justin! Ezért is utáltalak
az elején, na meg csak úgy magad miatt…
-
Drága kislányom, bemutatom neked… - kezdett bele anyám, de mindhiába. Talán
tényleg elhitte, hogy nem vagyok normális, persze. Viszont ettől még én is
tudtam ki vagy. Felálltam, majd pukedliztem egyet.
-
Hali, Justin – nevettem fel kínosan. – Bár fogalmam nincs mi a francért vagy
itt, remélem te jobban kijössz velük, át is engedem a figyelmüket. További jó
szórakozást, én leléptem! – Intettem, de apám megfogta a kézfejemet. Eltudtad
ezt hinni? Mit gondolhattál abban a pillanatban? Talán, hogy egy idióta vagyok?
Neveletlen? Egyáltalán hallottad amikor veszekedtem velük? Abban a pillanatban
reméltem, hogy nem. A mai napra viszont könyörgök érte. Ha tudtad volna hányan
bántottak meg előtted megtetted volna velem mindezt? Szeretném azt hinni, hogy
nem… Igazán szeretném Justin.
-
Én a helyedben leülnék – figyelmeztettél. Abban a pillanatban eldőlt a mérleg,
rájöttem, hogy igazak a hírek veled kapcsolatban: egy bunkó vagy. Tény és való,
hogy most is szeretném ezt gondolni rólad, de nem megy. Nem tudom, nem is
akarom tudni hol változott meg ez az egész közöttünk Jus, de tudnod kell, hogy
az első mondatod felém nem vett le a lábamról.
-
Mi lenne ha szimplán befognád? Semmi kedvem egy arrogáns seggfejhez, vár az
ágyam.
-
Tudod édes cicám ha már most nem bírod a fejem, mi lesz később? Remélem jó
színésznő vagy, vagyis inkább mesés, mert ha nem csalódott leszek. Nem minden
nap találok egy ilyen édes vadmacskát. Ártana a hírnevemnek, ha valami
kisangyallal hoznának össze, bár ha úgy vesszük a média rólad is ezt
feltételezte pár nappal ez előttig.
-
Miről beszélsz te barom? – kérdeztem kicsit mérgesen. Nem értettem miről magyarázol
nekem, pedig ha követtem volna a rólam szóló híreket, akkor nem akadok ki
ennyire. Naiv voltam, azt hittem a szüleim mindenre képesek a befolyásukkal.
-
Édesem, mi segíteni akarunk neked… - fogott bele anya, de abban a pillanatban
tényleg nem tudtam volna elviselni a
nyálas szövegét. Erősen szuggeráltalak, mire végre megszólaltál. El sem tudod
hinni, hogy mennyire hülyének néztelek akkor, mert amiről beszéltél vicc volt.
Egy nagy határ vicc, mégis ebben a viccben éltem, veled.
-
Kedves Trinky, tudod az én viselkedésem sem makulat tiszta, így kitalálták a
fejesek, hogy kellene egy új barátnő, úgy talán nem Selenára fogja majd a dolgokat
mindenki. A választás jogát nekem adták, ezért én rád tettem a foksom. Olyan
lány kellett, akit nem unok meg, és gyönyörűen szexi. Ez vagy te. Remélem már
várod azokat a szerelmes pillanatokat, nemsokára hozzám is költözhetsz, persze
egy új ház is kijárna az ifjú párnak, nem? Kitudja, ezt majd megbeszéljük. A
szüleid csak annyira kértek, hogy hozzam be a köztudatba a neved, és te bármire
hajlandó vagy.
-
Justin, azért ha lehet ne túlozz! – kérték ki a szüleim egyszerre, de nem úgy
ahogy én akartam. Nem felháborodva, csak kicsit dorgálóan. Mit tettél velük?
Soha nem voltak ennyire ostobák, s akkor elvarázsoltad őket, pedig egy bunkó
voltál. Hahó! Oda jöttél és elkezdted ecsetelni, hogy játsszam el a barátnődet,
s költözzek össze veled, valamikor. Mintha ez egy csettintésre menne! Az a
maradék szimpátiám feléd, itt teljesen elveszett. Hiába tetszettél, már nem
akartalak. Te viszont annál inkább, ugye? Ez fogott meg bennem, látnom kellett
volna a későbbiekben is, de úgy elkábítottál, hogy elfelejtettem milyen is
voltál a megismerkedésünkkor, majd utána. Benned hinni? Minden perce hiábavaló
volt… Legalábbis ezt szeretném hinni, nagyon.
-
Mi? Te beteg vagy, sőt ti is! – Ugrottam fel ültemből. – Tudod ki lesz a te
szajhád! Normálisak vagytok? – kérdeztem a szüleimre pillantva. Anyám lesütött
szemekkel nézte a padlót, míg apa állta a tekintetem.
-
Megmondtam, meguntam a viselkedésed. Megbeszéltük édesanyáddal, hogy Justin
egyengeti az utad a médiában. Ezzel a kapcsolattal feljebb kerülsz a
ranglétrán, plusz segítesz ennek a fiúnak is. Ezzel lezártnak tekintem a témát.
Éljen az új szerelmespár!