II. fejezet

II. fejezet

Szerencsenap

„Nem tudtam mit kellene vele kezdenem, mégis, valami kellett belőle. Ösztöneim azt súgták, hogy szerezzem meg. Ki tudja miért… Jól éreztem vele magam.” – Justin Bieber

Nem tudom mit hittél, tényleg, de ha azt gondoltad a magángépeddel és a kedves légi utas kísérőkkel elbűvölsz nagyot tévedtél. Mégis ez fogadott az első randinkon pár nappal később. Tudod a szüleim aznap reggel felkeltettek, anyám behívta a szobámba a sminkesét és az öltöztetőjét, majd kezelésbe vettek. Nem értettem először semmit, majd a komoly merevség az arcukon eltűnt, s helyette elkezdtek izgulni. Kérdezgettek rólad, hogy mennyire helyes vagy, remélik én is így gondolom, hogy csókolsz és hasonló unalmas szöveg. Persze én egyből elküldtem őket melegebb éghajlatra, de anyu nem így gondolta, ezért ültem a gépeden, melletted, teljes hercegnői pompában. Na jó, annyira azért talán nem lettem durva. De a fekete cicás smink, a piros hátul kivágott felső, s a fekete farmer, vörös magas sarkúval túlzás volt.

- Tudod cicám befejezhetnéd a hisztit, s gyakorolhatnád, hogy kellene a barátnőmnek lenned. Pár szenvedélyes csók, ölelés… Tudod, ahogy a szerelmesek szokták. Odáig kell értem lenned.

- Majd ha fagy, Bieber – morogtam. Rohadtul nem érdekelt mit zagyválsz össze mellettem, addig a pillanatig, míg a képembe nem másztál.

- Na ide figyelj! Nagyon nem érdekel mit akarsz vagy mit nem. Apáddal megegyeztem, kurvára unom a drámát. Szóval jó lenne, ha szépen viselkednél a kamerák előtt, és olyan tündéri szerelmes fruskát játszanál, amit a papa megígért nekem. Különben elég boldogtalan lesz, mert képes vagyok kitálalni a botrányaidról. Nem csak neki vannak rólad képei a vad bulizásokról.

- Te egy féreg vagy, Bieber! Egy szemét dög – sziszegtem. Összehúzott szemekkel néztem rád, arrébb löktelek, vissza a helyedre, a válladnál fogva, majd kipattantam a fotelből, s elmentem a mosdóba. Legszívesebben felhívtam volna valakit, de egyetlen barátnőm sem volt. Egyedül voltam ezzel az egész helyzettel. Magamnak kellett volna megoldanom, viszont lassan ráébredtem, az elmúlt napokban, hogy nem fog menni. Ha valamit a szüleim akarnak, azt elérik. Most híressé akartak tenni, ennél is jobban. Soha senki nem követett, de a szórakozó helyeken mindig megtaláltak, rendszerint tényleg apunál voltak azok a képek, így nem is foglalkoztam velük. Persze, mikor te ezt megemlítetted rá kellett jönnöm, hogy hiba volt. Nem éltem a legszebben az éjszakai életet, szerettem volna ha magánügy marad, amik akkor történtek.

- Cicám mássz ki onnan, mert leszállunk! – Dörömböltél az ajtón. Megforgattam a szemeimet. El nem tudod hinni, Justin mennyire idegesítő voltál. Állandóan önelégült vigyor színezte a képed, minden egyes percben. Amikor leszálltunk, kéz a kézben elkapott a hányinger. Alig tudtam elfutni a mosdóig. Nem tudom mi volt a bajom, de akkor biztos voltam benne, hogy ez is a te hibád. Persze később kiderült, hogy nem… Mégis amikor visszaértem melléd csak még nagyobb undort éreztem irántad. Bármit képes voltam aznap rád fogni. – Remélem tetszeni fog a hely, minden Hercegnő legnagyobb álma… - nevettél. Felhúzott szemöldökkel néztem rád. Azt tudtam, hogy Franciaországban vagyunk, de nem mondtad el a részleteket. Kíváncsivá tettél. Tudod mindig megtudtál lepni, ezt nagyon szerettem benned. Sosem unatkoztam, minden nap egy újabb randi volt, egy újabb hamis ígéret…

- Hova megyünk? – kérdeztem a kocsiban ücsörögve. Már nem is voltam olyan mérges, az elmúlt percekben csendben voltál, én a kocsi egyik felében, te a másikban ültél, kicsit sem érdekelt innentől mit csinálsz, csak a helyszín. Felakartam készülni minden eshetőségre. Nem szerettem volna kamerákat, képeket, semmit erről az útról. Persze, mit is vártam? Te voltál a híres Justin Bieber, aki először jelenik meg az új barátnőjével. Mindenről gondoskodtál, ugye?

- Megérkeztünk Hercegnő – vigyorogtál, majd mellém csúsztál és megfogtad a kezem. Mosolyt erőltettem az arcomra, megvártam míg Kenny kinyitja nekem az ajtót, s kiszálltam. Te nyomban ott termettél mögöttem, átöleltél. Viszont abban a pillanatban nem érdekelt. Olyan helyre vittél, amit imádtam gyerek korom óta. Apa tényleg hercegnőnek nevelt, pedig csak egy egyszerű lány akartam lenni, mégis, imádtam minden pillanatát, ha gyönyörű estélyi ruhákba bújhattam. Ez volt az egyedüli örömöm egész életemben.

- Látom tetszik – suttogtad a fülembe. Kirázott a hideg a leheletedtől, kellemes volt. De ezt akkor sosem ismertem volna el.

- Imádom Disnleyland-et – vigyorogtam. Próbáltam nem ennyire kimutatni mennyire eltaláltad az első randi helyünket, de nem ment. Egész álló nap ott virított az arcomon a mosoly, valamikor kényszerből, valamikor örömből.

- Tudod, ha nem lennél ennyire makacs élvezhetnénk ezt az egész kapcsolatot… - suttogtad a fülembe, amikor egy kislány közös képet akart velünk csinálni. – Látom, hogy a képeket leszámítva élvezed.

- Nem a társaságot, hanem a helyet Justin – morogtam, majd ott hagytalak, s mentem a következő játékhoz. Szerettem volna azt mondani, hogy az egész nap egy nagy kudarc volt, de össze voltam zavarodva. Most már tudom, hogy anya segített a hely kiválasztásában, ahogy azt is eldöntöttem, hogy tényleg nem miattad, hanem a vidámpark miatt könyveltem el ezt a napot szerencsenapnak. Most viszont tudom, hogy azért volt a szerencsenapom, mert egy nagyon kicsit beléd láttam. Az apró kacagások, mosolyok, amit a kislányoknak mutattál igaziak voltak, mindig is. Mert ők teszik teljessé a te életed.